2010. december 30., csütörtök

Fülbevaló anyunak

Valószínű ez az év utolsó bejegyzése. Ma csináltam meg a fülbevalót, amit anyu már hetekkel ezelőtt kért.
Boldog újévet minden olvasónak, és gyöngyözőnek. :)

2010. december 23., csütörtök

Peyote karkötő


Mindenképpen meg akartam fűzni más színnel ezt a mintát, amit még Pencio oldalán láttam. Kicsit sokáig tartott mire elkészült, mert augusztusban kezdtem és csak most fejeztem be. Csillogós delicából fűztem meg. Eredetileg csak fekete-sárga-szürke lett volna, de találtam még két másik fényes színt, és végül beleraktam őket is. Két mágnes kapocs tartja a helyén, egy túl gyenge lett volna.

2010. december 14., kedd

Ajándék

Ezt kapja az a lány, akit az osztályból kihúztam karácsonyra. Persze nem csak ezt az egy fülbevalót, hanem hozzá egy ilyen nyakláncot is. Sajna ebben a semmilyen fényben nem tudok fényképezni, úgyhogy csak a szettnek ezt az elemét tudom megmutatni. Remélem azért a lényeg látszik :)

2010. november 29., hétfő

Nyaklánc karácsonyra

Mamám egyik ismerősének fűztem ezt a láncot. Karácsonyra kérte mamám, mert ezt akarja ajándékba adni. Ugyan olyan, mint anyu egyik korábbi lánca, csak más az üveggyöngy, mert nem találtam hasonlót.

2010. augusztus 27., péntek

Barna hering nagy üveggyöngyökkel


Alles Meins! oldalán nézelődtem szájtátva, amikor megláttam ezt a karkötőt. Egy kicsit továbbfejlesztettem. Több gyöngyöt raktam rá, háromszor körül lehet tekerni a karomon és az üveggyöngyök mozgását is korlátoztam. Az a jó, hogy nyakláncnak is lehet használni.
Egy zacskó vagyis 5gr delica persze nem volt elég hozzá de legalább megtudtam, hogy ennyi gyöngy 46cm hering hurkához elég. (és nekem 49cm kellett...)
Ilyen a karomon:
Ezt az utolsó képet valamiért fordítva rakta be az oldal de azért így is látszik a lényeg :)

Ha nézi az oldalamat, szeretném megköszönni Alles Meins-nek az ötletet.
THANK YOU ALLES MEINS!

2010. augusztus 10., kedd

Fülbevaló

Anyu piros láncához csináltam még egy fülbevalót is. Így már majdnem egy szett az egész. Fél szett... :)

2010. augusztus 7., szombat

Piros lánc anyunak


Anyu nézegette a gyöngyös blogokat és nagyon megtetszett neki Edit blogján ez a nyaklánc. Megkért hát, hogy csináljak egy hasonlót én meg csináltam :) A kép nem lett túl jó, legközelebb máshol fényképezek.
Köszöni Edit PIF-jének az ötletet :)

2010. augusztus 6., péntek

Csillag lánccal


Sikerült egy rendes láncot csinálni a csillagnak. Nem akartam azt az unalmas sima láncot, amit szoktam, inkább vettem sodronyt (vagyis gondolom az a legvékonyabb sodrony) és befontam. A maradék csiszolt nem fogyott el de van még egy-két ötletem, hogy fogom elhasználni.

2010. július 31., szombat

Poppy Flower...


...de nekem csillag. Eredetileg csoki barnát akartam, csak olyan nem volt az üzletben. Majd legközelebb. Láncot is kap majd, ha veszek a zsinórhoz szorítót.

2010. július 30., péntek

Csíkos hering


Ez az első darab azokból a gyöngyökből, amiket nem rég vettem. Sajnos a fény nem olyan jó a szobámban, nem tudtam olyan szépen lefényképezni. A színek nagyjából ilyenek és egy kicsit bő is lett de majd belehízok.

2010. július 15., csütörtök

Újítás

Egy kicsit újítottam a blog külsején, remélem tetszik. A héten veszek gyöngyöt és hamarosan lesznek új ékszerek csak ebben a melegben nehéz lesz fűzni, mert nagyon izzad a kezem. Szóval ha kicsit enyhébb lesz az idő akkor kezdek bele az újakba, de lehet, hogy nem bírom ki és hamarabb fogok hozzá :)

2010. március 23., kedd

Háromszögek


A háromszögeket a barátomtól kaptam, végre tudtam fűzni valamit. A színek jól illenek majd a ballagós ruhámhoz mert a blúzunk is hasonló a blézer pedig fekete.

2010. január 2., szombat

Drót

Anyu kérte, hogy drótozzak be valamit. A fülbevalókat nem tudtam rendesen lefényképezni. Napkőből vannak és kocka alakúak.